A Pénzügy és Számvitel Tanszék munkatársai nevében köszöntjük honlapunkon!
Gyakran találkozom azzal a hallgatói hozzáállással, hogy a számvitel nehéz, úgyis nehezen fogok vele boldogulni és egyébként is "száraz" tudomány. Az az oktatás hasznos, amely érthetően, az üzleti életből vett példákra támaszkodva tárgyalja az adott terület fő tételeit. Kollégáimmal közös meggyőződésünk, hogy a tanszék által oktatott tárgyak a vállalati pénzügyek alapjait bemutató kurzusoktól a különböző számviteli specializációkig bezárólag nem csupán hasznosak, de ráadásul érdekesek is! Mármint ha jól tanítják őket! Mi éppen erre törekszünk, és eközben mindent megteszünk, hogy a hallgatóink megbízható tudásra tegyenek szert.
Ebben segítségünkre van, hogy a tanszék munkatársainak túlnyomó többsége nemzetközi kutatási programokban vesz részt, illetve sok éve dolgozik a felsőoktatásban, valamint a gazdasági-üzleti életben is jelen van. Így a gazdasági szereplők problémáit nem csak az oktatónak, hanem a piaci szakembernek a szemszögéből is látjuk. Ugyanakkor örömünkre szolgál, hogy a stafétát a fiatalabb generáció is kész átvenni, így az oktatói utánpótlásra is hangsúlyt tudunk helyezni.
Dr. Végh Klaudia
tanszékvezető, egyetemi adjunktus