A kecskeméti Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara meghirdeti a jelentkezést a 2023 őszén induló üzleti alapszakjain (BSc), felsőoktatási szakképzésein (FOSZK), valamint a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, Regionális és környezeti gazdaságtan illetve MBA mesterszakjain.

 

A képzések – mesterszakjaink kivételével – államilag támogatott és önköltséges formában egyaránt indulnak. 2023-ban nem szükséges egyik gazdasági alapképzésünkre sem az emelt szintű érettségi, azonban a szerezhető felvételi pluszpontok miatt ajánljuk legalább egy tárgyból az emelt szintűt azoknak, akik az államilag finanszírozott képzést célozzák meg.

Személyesen is találkozhattok velünk és kérdezhettek tőlünk az EDUCATIO kiállításon Budapesten, 2023. január 12-14. között,  2023. január 18-a szerdán pedig 9 órakor kezdődő nyílt napunk keretében, személyesen a kecskeméti Campusban. Figyeljétek hirdetményeinket ezekkel a programokkal kapcsolatban!

Alapszakjainkon az önköltségi díj 240.000 Ft/félév, a felsőoktatási szakképzések esetében 200 000 Ft/félév, mesterszakjainkon 280.000 illetve az MBA-n 300.000 Ft/félév.

Önköltséges formában tanuló alapszakos hallgatóink az Egyetem különleges ECO ösztöndíj programjának köszönhetően már az első félévtől jelentős, félévenként 120 000 Ft illetve 150 000 Ft ösztöndíjban. Kérd az iskolaigazgatói ajánlást partner intézményeinkben – de ha még nem partnerünk az iskolád, akkor se habozz: írj közvetlenül nekünk, és a többit ránk bízhatod! E-mail címünk: gtk@uni-neumann.hu, a tárgymezőbe írd be, hogy „ECO ösztöndíj igazgatói ajánlással”. 

Ha még bizonytalan vagy, esetleg gyorsabban szeretnél munkába állni, válaszd a 4 féléves felsőoktatási szakképzéseinket (FOSZK)! FOSZK okleveled sokat ér, ha folytatod tanulmányaidat nálunk az alapszakokon! 

Ha a tanulás mellett szükséges dolgoznod is, illetve szakmai gyakorlatot is szeretnél már szerezni, válaszd a duális képzést közgazdász szakjainkon is! Így  már egyetemi éveid alatt jelentős szakmai gyakorlatot szerezhetsz egy-egy gazdasági területen, nőnek elhelyezkedési esélyeid, munkádért pedig rendszeres havi díjazásban részesülsz.

A képzésekre a felvi.hu felületén kell jelentkezni, 2023. február 15-ig.

A 2023-as rendes felvételi eljárásban elérhető alapszakjaink:

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPSZAK

Azoknak ajánljuk, akik nemzetközi vállalatoknál szeretnének itthon vagy külföldön karriert építeni, kiemelkedő jövedelemre szert tenni.

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPSZAK

Az egyik legáltalánosabb, legátfogóbb, legnépszerűbb gazdálkodástudományi alapszak.

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPSZAK

Azoknak ajánljuk, akik sokszínű ismeretekre vágynak, és csak később szeretnék eldönteni, hogy humán vagy reál terület irányába indulnának el.

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPSZAK

Azoknak ajánljuk, akik már az alapszakos tanulmányaik végén specializált, piacképes tudást szeretnének, mindezt a pénzügyi-számviteli területen.  

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPSZAK (2023-ban új!)

Azoknak ajánljuk, akik a közgazdasági ismeretek elsajátítása mellett érdeklődnek az utazásszervezés, a szállodaipar működése, az egészségturizmus, az éttermi menedzsment, a gasztronómia területei iránt. 

Felsőoktatási szakképzéseket 2023-ban Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Pénzügy és számvitel valamint újdonságként Turizmus-vendéglátás területen is indítunk.

A 2023-as rendes felvételi eljárásban elérhető mesterszakjaink:

Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás – budapesti képzési helyszínen

A Magyar Nemzeti Bank és a Neumann János Egyetem együttműködése jegyében a jegybank számos területen támogatja az egyetemen folyó tudományos munkát és oktatási feladatokat. A közös munka legjelentősebb eredménye a Budapesti Campus az Infoparkban, valamint a megújuló Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterszak felépítése. A hazai oktatási palettán kuriózumnak számító képzés célja, hogy nemzetközi szinten is kiváló szaktudással és gyakorlattal vértezze fel a hallgatókat, akik az adatalapú gazdaságot (Mesterséges intelligencia, Data Science, Big Data), a fenntartható pénzügyeket, új közgazdasági megközelítéseket, és további innovatív témaköröket (zöld pénzügyek, befektetések a digitális eszközök korában, adatvizualizáció) fognak átfogóan megismerni. A képzéshez egyedülálló ösztöndíj-program társul.

Regionális- és környezetgazdaságtan mesterképzés – budapesti képzési helyszínen

Az ország kiváló környezeti és területfejlesztési szakembereinek részvételével olyan mesterképzést valósítunk meg, amelynek keretében hallgatóink a társadalmi és természeti rendszerek közötti kölcsönhatásokat, a környezeti problémák, kulturális és ökológiai folyamatok gazdasági szempontú elemzését, a globális és regionális fejlődés- és környezeti politikák, stratégiák és programok kidolgozásában való alkotó, innovatív közreműködést, a gazdasági földrajz, a regionális és a környezeti társadalomtudományok művelését sajátítják el.

MASTER OF BUSINESS ADMINISTRATION (MBA) MESTERSZAK (MAGYAR NYELVEN) - kecskeméti képzési helyszínen

Az MBA diploma a világ legismertebb üzleti diplomája, mely Kecskeméten különösen kedvező feltételek mellett érhető el. Az MBA diploma nem csak az üzleti világ elitklubjába való belépőt jelenti, de a gazdasági és pénzügyi területen elérhető legmagasabb jövedelmet is.

Hogyan jelentkezhetsz?

A jelentkezési időszak már zajlik! A felvi.hu E-felvételi felületén egyszerűen, gyorsan, a nap bármely szakában lebonyolíthatod a felvételi jelentkezést, és nyomon követheted az eljárás folyamatát.

Kérdésed lenne?

Ha részletesebb tájékoztatást szeretnél kapni képzéseinkről, lapozz bele kari magazinunk, a SMART UNI kari honlapunkon elérhető legújabb számába, vagy keress minket közvetlenül! Munkatársaink a felvételi eljárással kapcsolatosan örömmel állnak az érdeklődők rendelkezésére: +36 30 799 6621  +36 és 70 338 5000 telefonszámunk hétköznapokon 8-16.00 között hívható, a gtk@uni-neumann.hu elektronikus levélcímre küldött üzeneteket pedig a lehető legrövidebb időn belül megválaszoljuk.