2022-11-18 09:46

A Tanítsunk Magyarországért (TM) programban ebben a félévben három hátrányos helyzetű általános iskolában (Csépa, Páhi, Orgovány) összesen 9 felső tagozatos osztályban folytatunk mentorálást. A mentorok között a „mentornagykövetek” azok, akik az Egyetemünket a program országos rendezvényein képviselik, és akik a mentorok támogatásában, a program helyi és országos népszerűsítésében is részt vesznek. Őket mutatjuk most be. 

Láng Virág Kata az NJE pénzügy és számvitel szakos hallgatója. Már amikor az egyetemre jelentkezett, tudta, hogy nem csak tanulni szeretne, hanem valami hasznosat és maradandót is szeretne tenni a közösségért, így jelentkezett a Tanítsunk Magyarországért! programba. Az első év mentorálás ráébresztette arra, hogy milyen sokat nyújt ez a lehetőség nem csak a gyerekeknek, hanem nekik, mentoroknak is. Rengeteget tanult a társaitól és a gyerekektől egyaránt, ezen felül összetartó közösség alakult ki, ahogy mondja, hogy második családként tekintenek egymásra. Célja, hogy minden mentoráltját segítse az álmaik megvalósításában. Alig várja, hogy lássa, ahogy a kis diákokból sikeres felnőtt válik, szeretné végig kísérni őket ezen az úton.

Ferkóné Gödény Anna Napsugár, Napsi szintén az NJE Gazdaságtudományi Kar hallgatója, gazdálkodási és menedzsment szakon tanul. Az aktív mentorálás alatt rengeteg tapasztalatot szerez a gyerekek segítésével és terelgetésével kapcsolatban és remek kapcsolatot épített ki velük. Az egyik kedvenc élménye, hogy az egyik kisfiúéknál született kiscsikót Napsugárnak nevezték el róla, míg egy másik kislánynál egy sárga kis papagájnak is ezt a nevet adták! Hatalmas örömöt szerez neki az, hogy időt tölthet a mentoráltjaival, mert a visszajelzések alapján változást visz az életükbe.

Veroszta Emese kereskedelem és marketing szakos hallgatónk. A felkészítő kurzuson „megfogta” a program és következő félévben csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A mentorálások alkalmával rengeteg tapasztalatot szerez ő is. Ismereteit próbálja továbbadni a mentoráltak számára. A továbbtanulás segítése mellett fontos számára, hogy a gyerekek megismerjék önmagukat is. Mindig nagy örömöt jelent neki, amikor mosolyt csalhat a mentoráltjai arcára és új élményekkel gazdagíthatja őket a közös programokon.

Virágot, Napsugárt és Emesét, valamint mentortársaikat hétről hétre várják a gyerekek az iskolában. A gyerekek mosolya, ragaszkodása, bizalma a program motorja és egyben sikerének kulcsa is. Várjuk a leendő mentorokat az NJE TM csapatába!

Információ és jelentkezés: sagi.norberta@uni-neumann.hu