Kedves hallgatótársam, oktató, egyetemi dolgozó! 

Kedves látogató!


Köszöntünk a Gazdaságtudományi Kar Hallgató Képviseletének oldalán, örülünk, hogy többet szeretnél tudni rólunk!

A GTK egy arányaiban elég kicsi, de folyamatosan fejlődő karnak mondható, ezért mindössze 8 hallgatói képviseleti taggal rendelkezik. Ez természetesen nem gátol meg minket abban, hogy hangosan hallassuk hangunkat és kiálljunk hallgató társaink mellett.

Ámde mi is pontosan a mi munkánk? Hadd mutassam be:

  1. A gólyák első körben augusztusban ismerkedhetnek meg velünk, a Gólyatábor ideje alatt. A sok rendkívül hasznos információ mellett, amit szervezőként a fejetekbe csepegtetünk - mint például, hogy melyik szabadon választható tantárgyat érdemes felvenni, melyik oktatónál, mire kell igazán odafigyelni -, már a beiratkozásban is segítünk nektek.
  2. Második körös találkozásunk az évnyitón van, hisz az egyetemi rendezvények oszlopos támogatói, segítői vagyunk. (Pl.: Diplomaosztók, Karinapok, Nyíltnapok stb.)
  3. Majd jönnek az ösztöndíj-időszakok… A diákjóléti bizottságunk tagjai minden ilyen időszakban energiát és időt nem sajnálva javítják az ösztöndíj pályázatokat.
  4. Végezetül, de nem utolsó sorban a hallgatói élet színesítésében igyekszünk helytállni. A nagy egyetemi szintű HÖK-ös rendezvényektől kezdve az egészen kicsi kari programokig bezárólag, besegítünk a háttérmunkálatoktól kezdve, a rendezvény tényleges levezényléséig, mindenben.

Összegészében a Kari Hallgatói Képviselet dolga, hogy szervezze a hallgatói életet, a hallgatók minden fontos információt megkapjanak, ami a hallgatói élettel kapcsolatos, képviselje a hallgatók érdekeit, a bizottsági üléseken, a kar vezetése és oktatók előtt, és megkönnyítse a köztük történő kommunikációt, azaz törekszünk a hallagatói és az intézményi oldalról is, hogy minél nagyobb legyen az elégedettség.

Ezekben tudunk Neked segíteni:

  • ösztöndíjak megpályázásában,
  • az egyetemen való tájékozódásban,
  • bármilyen oktatóval, tárgyakkal, tanulással kapcsolatos problémára megoldás keresésében.

Elérhetőek vagyunk mindannyian Facebookon, Emailen, és a Campuson található irodánkban, ahol előre megbeszélt időpontban várunk titeket szeretettel.  

Köszönettel,

NJE GTK HK