Bemutatkozás

Az ELTE-n végeztem magyar – történelem – tudomány és technika elmélete, története és metodológiája szakon, majd 1989-től 2017-ig a BME GTK-n dolgoztam előbb akadémiai ösztöndíjasként, később tanársegédként, adjunktusként és docensként (meg egy ideig tanszékvezető-helyettesként is). Tudomány- és technikatörténetet, később pedig gazdaságtörténetet tanítottam, és az évek során több, mint két tucat könyvem jelent meg. PhD-t multidiszciplináris filozófiai és műszaki tudományokból szereztem, közben (a folyamatos egyetemi oktatás mellett) voltam többek között a Delta c. ismeretterjesztő tévéműsor főszerkesztője; a Privacy International nemzetközi vezető bizottságának tagja; az MTA jövőkutatási bizottságának a titkára (és így tovább). Kedvenc elfoglaltságaim: írás, olvasás és tanítás. Nem feltétlenül ebben a sorrendben, de mindenképpen ezek.

Oktatott tárgyak
  • Gazdaságtörténet
Publikációk

MTMT

Szakmai jártasság, kitüntetések
  • Privacy International nemzetközi vezetőbizottságának tagja (2002 – 2005)
  • Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási Bizottsága tagja (2002 – 2006)
  • OTKA közgazdaságtudományi-jövőkutatási zsűrijének tagja (2003 – 2005)
  • WFSF World Confernce (2005 Scientific Commmittee-je tagja (2005)
  • World Futures Studies Federation tagja (2005-2006)
  • Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási Bizottsága titkára (2005 – 2006)
  • A Magyar UNESCO Bizottság tagja 2007 - 2009
  • A magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és technikatörténeti Komplex Bizottságának titkára 2008 – 2011
  • OTKA témavezető (prebionika története, 1993-1996)
  • OTKA témavezető (időmérés története, 1994-1997)
  • OTKA témavezető (a személyi számítógép története, 2000-2002)
  • Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (1998 – 2001)
  • Pro Renovanda Cultura Hungariae ösztöndíj (2003-2004)

egyetemi docens

E-Mail: galantai.zoltan@nje.hu